Szövés-fonás, varrás. A 20. század elején a méteráru és készruha megjelenése után a vidéki háziipar nagyon sokat veszített intenzitásából, a házilag szőtt-varrt ruházat teljesen kikopott a használatból a század második felére. A szőnyegszövés és a hímzés ezzel szemben a század végéig fennmaradt, sőt még a 90-es években is gyakran készített egy-egy ügyes kezű nő megrendelésre különböző díszített asztalterítőket, falvédőket, párnahuzatot, csipkét vagy rongyszőnyeget. Legkeresettebbek a virágmintás (tulipán, rózsa és ibolya díszítésű), valamint az állatmintás (szarvas, pelikán – a protestantizmus jelképe) darabok voltak, a geometriai formákat kevésbé alkalmazták. Színhasználat tekintetében a kék és a piros színek használata volt jellemző. A 20. század utolsó harmadában a magyarországi matyó hímzés minták is elterjedtek a kisrégióban.

Mára ezek a textíliák kikoptak a használatból, és csak az idősebb generáció szekrényében lapulnak, vagy valamely helyi néprajzi múzeum gyűjteményében láthatjuk őket viszont. Ellenben a templomok, kápolnák számára elkészült textíliákat ma is használják, azok a belső díszítésnek igen fontos elemei, ezáltal pedig a népi motívumok életben maradását biztosítják.

Kosárfonás elsősorban Marossárpatakon volt jelen, ahol kosarakat bizonyára már két-háromszáz évvel ezelőtt is fontak a település roma nemzetiségű lakói, a vesszőbútor a múlt század hetvenes éveiben jött be divatba. A kosárfonás alapanyaga a fűzfavessző, szaporítása tavasszal dugványozással történik. Felhasználás előtt áztatni kell a vesszőt, hogy megpuhuljon és hajlékonyabb legyen, mert úgy könnyebb vele dolgozni. A fonáshoz különböző eszközök, szerszámok szükségesek, ilyen a főzőüst, gyalu, metszőolló, kés.